Valóságos rémálmok

Facebook Tetszik

2021. április 13. - aballa

“Egy valóságos rémálom volt!” – Hangzik el néha barátnők között egy-egy rosszul sikerült első randi után. De mi van, ha ezt a mondatot szó szerint értelmezzük? Kutatások kimutatták, hogy az emberiség 7,6%-a (1.) tudna erről mesélni, és nem lágy altatók lennének a történeteik, hanem iszonyatos gyötrelmek. Ebben a cikkben az alvásparalízis jelenségéről lesz szó.

Életünk talán legjelentősebb hányadát kitevő tevékenységünk az alvás. Ha ennyit csináljuk, biztosan profi módon tudunk is mindent róla, nemde? Hát mi sem egyszerűbb: megisszuk a mézes tejecskénket, betakarózunk, és tente, reggelig nem történik velünk semmi.

Ez azért ennél egy “kicsivel” bonyolultabb folyamat. Egy alvás átlagosan körülbelül másfél órás ciklusokból áll. Egy cikluson belül megfigyelhetünk mély és felületes alvást illetve álom-alvást. Két fő komponense a folyamatnak a non-REM és a REM (Rapid Eye Movement=gyors szemmozgás) fázis. Számunkra most az utóbbi érdekesebb, így ahhoz a szakaszhoz fűznék néhány gondolatot. Mint ahogyan a neve is mutatja, ezt az 5-15 perces szakaszt szemünk gyors ide-oda mozgása jellemzi, és hagyományosan az álomlátás is ilyenkor történik (2.). A tudatos alvás és az alvásparalízis jelensége is ide (3.) kötődik.

Amíg alszunk az agyunk egy gátló jelzést küld az izmainknak, hogy azok ne végezhessék az álmaink során történő cselekvéseket. Ezen folyamatért a gamma-amino-vajsav (GABA) és bizonyos ingerületátvivő anyagok gátolják a kommunikációt az agy és az izomsejtek között kvázi megbénítva a testet (4.). A felébredés pillanatában ez a jel megszűnik, és kikelhetünk az ágyból. Ám az alvási bénulás egy speciális eset, mikor ebbe a rendszerbe csúszik egy hiba. Ha ez az ébredési hiba épp REM fázisunkban (5.1) ér minket, akkor beszélünk az alvásparalízisről.

Ekkor az agyunk már felébredt, de mégis egy része az álomvilágban rekedt, és a probléma halmozódik az által, hogy a testünk még gátolva van, egy porcikánkat sem tudjuk megmozdítani. Nagyon egyszerűen felvázolva ez okozza az alvási paralízis jelenségét, amit tehát lényegében a REM alvás zavaraként fogható fel (5.2). A bénulás bekövetkeztéből kialakuló riadtságtól hirtelen kapkodnánk a levegőt, ám mivel a REM alatt felszínessé, gyorssá válik légzésünk, a légutak pedig összeszűkülnek(6.).

A levegővétel sebességét és sűrűségét befolyásolja, hogy ilyenkor a test általános bénultsága a mellkasi izmokat is érinti, így továbbra is csupán apró lélegzetvételekre vagyunk képesek, mintha valami nyomná a mellkasunkat. Mivel az agyunk bizonyos mértékig még az “álomvilágban van”, így ezek a fizikai érzetekkel társulva igazán realisztikus képet festenek az egyénben. Alvásparalízis közben tehát egyszerre van jelen az öntudat és a REM alvásra jellemző körülmények (7.): az alvó szeme nyitva, érzékeli és felfogja a külvilágot, a teste viszont továbbra is bénult. Mindez azt jelenti, hogy az agyat már elérik a külvilág ingerei (látjuk a szobát magunk körül, halljuk a környező hangokat), miközben a belső ingerek továbbra is felváltva ingerlik a látó‐, halló‐ és mozgásközpontokat.

Az agy ezt a zavart helyzetet úgy oldja meg, hogy úgymond egymásra vetíti a kétféle ingert, így a valós világ reális körülményei közé beépülnek az álomvilág lehetetlen vonásai. Tehát észleljük magunk körül a szobát, de ha eközben az agy megfelelő részét belső inger éri, akkor hangokat hallunk, látomásaink lesznek vagy egy gonosz lény jelenlétét érezzük magunk körül.

Gyakori jelenség például, hogy egy banyát, boszorkányt vél az illető a mellkasán érzékelni (Old Hag Syndrome), aki sokszor fojtogatja, üti, bántalmazza őt, valamint egy pontosan ki nem rajzolódó alak figyelő jelenléte sem ritka jelenség. Egyes keleti kultúrákban a mindennapjaik részét képezik ezek a jelenségek, földöntúli erőt tulajdonítanak neki, sok nép körében mindennapi rettegésük tárgya az éjjelente eljövő halott csecsemők fojtogató szelleme, valamint a szexuálisan zaklató démon látogatása (8.).

Az Index.hu fórumáról (9.1) hoztam egy igen izgalmas beszámolót, ami pontosan, első kézből mutatja be a jelenséget (Azt kiemelném, hogy a beszámoló eredeti formájában olvasható, szövegén semmilyen módosítást nem végeztem):

“Tehát én a következőképpen éltem meg:

1. tipus - Hetente előfordult.

Szinte kizárólag lefekvés után jelentkezett, már-már elaludtam és elkezdett beúszni valami álom. Aztán abban a pillanatban minden tagom zsibbadni kezdett. Persze egyből "éber"(?) lettem de mozdulni már nem bírtam. Egyre jobban zsibbadtam, mintha hangyák korzóztak volna az izmaimban. Ha mozdulni próbáltam nem ment. Szememet kinyitni nem tudtam. Iszonyatosan majréztam és próbáltam arra koncentrálni hogy legalább a szememet kinyissam hogy lássam mi történik körülöttem. Percekig kínlódtam így mire nagynehezen elmúlt és körbenézhettem. Persze semmit nem láttam soha. Eleinte iszonyatos volt átélni de később már megszoktam hogy ez van.

Furcsa módon soha nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Egyszer megpróbáltam menni az élménnyel, hadd vigyen, de azt még az ellenségemnek sem kívánom ami akkor történt...

2. típus - Ez ritka volt.

A forgatókönyv:

Éjjel felébredek. Fekszem a hátamon. (_mindig_ a hasamon alszok, nem tudok háton aludni). Nem nyitom ki a szemem, mert tudom hol vagyok: éjjel van, fekszem az ágyban csak magamhoz tértem kicsit, mindjárt visszaalszok. Szóval teljesen képben vagyok hogy mi a pálya(már amennyire az ember képben lehet félálomban, de gondolom értitek hogy mire gondolok). Aztán jön a zsibbadás. Próbálok hasra fordulni hogy kényelmes legyen, ne zsibbadjak. Persze nem tudok, ezzel egy időben elindulnak a hangyák. ÉS AKKOR BUMM ELKEZDŐDIK! Egy másodperc alatt totál éber leszek, de teljesen béna, a tagjaim már szinte fájnak a zsibbadástól.

Ekkor valamirátelepszik a mellkasomra. Nagyon nehéz. Elkezdi az arcomat birizgálni ez kicsit csiklandós. Aztán egyre jobban eldurvul a dolog. Elkezdi ütni az arcom egyre erősebben, a mellkasomra akkorákat vág hogy úgy érzem kiszakad a tüdőm, fojtogat, úgy dobál és rángat az ágyban mint egy rongybabát. Próbálok védekezni de ugye hiába. A szememet sem bírom kinyitni. Üvöltenék mint a sakál de az sem megy. Tudom hogy a szomszéd szobában is alszanak, és egyből itt lennének, de nem megy. Nem tudom a számat kinyitni. Míg ez a valami megpróbál széttépni, a tudatom(én) a testemmel küzd hogy mozgásra bírja hogy legalább védekezni tudjak.

Persze ezalatt végig a ott van legdurvább halálfélelem amit valaha is volt szerencsém átélni. Aztán egyszercsak mintha elvágták volna. Vége. De érzem hogy még ott van az a valami a szobában. Összeszedem magam, felnyúlok az éjjelilámpát felkapcsolni. Nem ég. Felpattanok az ágyból. A szobai lámpa sem ég. Ki az étkezőbe, ott van a legközelebbi villanykapcsoló. Kirontok mint Zrínyi, végig a fal mellet, megvan a kapcsoló, csatt. Nem ég. Rettenetesen sötét van, szinte semmit nem látok.

A valami már jön utánam. Nem hallom, nem látom, hátra sem merek nézni. Csak érzem. Nyüszítek a félelemtől. Tovább megyek a fal mellett tapogatózva végigbotladozok az egész lakáson, a villany sehol sem működik és a lakás töküres. Aztán feladom. Bőgve lekuporodok a sarokba, a valami jön...és nincs tovább. Reggel felébredek az ágyamban. _Kipihenten_ Semmi rosszekedv vagy valami. Csak némi megkönnyebbülés.

Persze ez egy kivonatos vázlata a dolognak, időnként voltak a falból kinyúló kezek, suttogások (á'la Herripotter), csámcsogás, szuszogás a sötétben. Ufókkal soha nem találkoztam. Soha nem hittem hogy elraboltak. Betudtam egy f@sz álomnak mindig. Soha nem drogoztam, alkoholproblémáim sem voltak. Pszichiátrián kivizsgáltak 1x (pályaalkalmassági), azt mondták hogy menthetetlenül normális vagyok. Nem hiszek túlzottan a sem természetfelettiben, sem az ufókban.

Utólag mindig az volt a legidegesítőbb hogy teljesen relisztikus volt minden, nem tudtam szétválasztani hogy mi az ami tényleg megtörtént és mi az amit álmodtam. Álomnak túl valós, valóságnak túl álomszerű.” (9.2)

Maga az alvásparalízis önmagában nem bír fiziológiailag káros hatással (10.), a problémát a pszichés következményei okozzák, ugyanis a jelenség elszenvedői könnyen egy ördögi kör rabjává válhatnak. Központi probléma az emberek tájékozatlansága ezen a területen, így azt sem tudják, valójában mivel is állnak szemben. Sokszor, ha ez visszatérő jelenséggé válik életükben, saját magukat őrültté kezdik nyilvánítani.

Mivel nem értik a jelenséget, nap közben is ezen agyalnak és köztudottan az álmainkra a nap folyamán megélt élmények nagy hatást gyakorolnak (11.). Ezekből következőleg a “tünetek” súlyosbodnak, amitől a személy rettegni fog elaludni, és a rendszertelen, zavaros alvások egyfajta indikátorai a paralíziseknek (12.), így az átélő már végképp meg kívánja vonni magától az alvást, ami mindennapi létünkhöz elengedhetetlen, hiánya nem összeegyeztethető az élettel.

Hogy mit tehetünk ellene?

Lényegében tettleges cselekvésre azoknak van szükségük, akik rendszeres átélői a jelenségnek.Mindenekelőtt kielégítő és rendszeres alvásra van szükség, kerülni kell a rendszertelen alvást, a késői fekvést és biztosítani kell a jó alvás megfelelő feltételeit: kényelmes fekhely, csendes, sötét szoba stb. Alvásminőségünket a napközbeni stressz, a túlzott kimerültség, és az alkohol jelentősen ronthatja (13.). Kerülni kell a lefekvés előtti bőséges vacsorát, illetve az alvás közbeni háton fekvő pozíciót, mivel a megfigyelések szerint ebben a testhelyzetben a leggyakoribb az alvásparalízis (14.).

Súlyosabb esetekben nyugtató hatású készítményekkel, valamint a REM alvást gátló antidepresszánsokkal (15.) próbálják a paralízist visszaszorítani, ám ezek nem 100%-os módszerek, valódi megoldás sajnos még nem létezik a problémára. De ha mégis utol érne minket, fontos tudatosítanunk, hogy az alvásparalízis a legtöbbünk életében előfordulhat, még akkor is, ha egyébként egészséges és káros szenvedélyektől mentes életet élünk. Kiszolgáltatott pillanataink során mindenképp jó, ha észben tartjuk, hogy mindez ártalmatlan jelenség és hamarosan elmúlik.

Bár sok mindent nem tudunk még az alvásparalízis mibenlétéről, már csak azért is érdemes foglalkozni a jelenséggel, mert sokkal könnyebb elviselni egy ilyen megrázó élményt, ha korábban már hallottunk róla, ha tudjuk, hogy van ilyen, hiszen így kevésbé ér minket felkészületlenül a bénulás.

Végezetül kívánok mindenkinek lidérc mentes, szép álmokat!

Írta: Rehák Viktória
Az ELTE elsőéves gyógypedagógus hallgatója

További érdekességek a témában

Videók: