„Ember vagyok, új élet, új utas,
Ki azt hiszi, friss titkokat kutat,
S szűz ösvényt tör. Ám bennem csöndesen
Ezernyi ős mozgás jár vén utat.

(részlet Tóth Árpád – Az ősök ritmusa c. versből)

Már kicsiként is rengeteget gondolkodtam azon, mikor az akkori barátaimnál voltam, hogy mennyire másként élnek más családok. Ahány barátomnál voltam annyi féle szokás volt. Különbözött egymástól (és a miénktől) a családi vacsorák hangulata, máshogy teltek az ünnepek és mások voltak a viszonyok a családtagok között. Később értettem meg a különbözőségek okát, hogy mennyit számítanak a családi hagyományok és a családban uralkodó életszemlélet.

Sokan elismerik azt a feltevést, hogy sorsunk és személyiségünk alakulását tekintve meghatározóak gyerekkorunk történései. Már kevesebben vannak, akik tovább mennek és úgy vélik, nemcsak a gyermekkor, hanem az előző generációk személyes sorsa is hatást gyakorol utódaik életére, személyes boldogulásukra. Először Szondi Lipót foglalkozott mélyrehatóbban a témával, családi tudattalannak nevezte azokat az erőket, melyek egy-egy család hagyományaiból, szokásaiból, az ősök történetéből táplálkoznak és amelyek választásainkat láthatatlan módon befolyásolják, észrevétlenül, de mégis aktívan alakítva életünket és személyiségünket. Ha nem tárjuk fel, nem tudatosítjuk ezeket az erőket, könnyen az a kényszersors lesz a fizetségünk, amelyet a családi tudattalan meghatároz, amelyre elő vagyunk általuk huzalozva, tudattalanul továbbadva a mintákat a következő generációknak. Ezért nagyon fontos, hogy feltárjuk őseink múltját és ha kell, tudatosan változtassunk ezeken a mintákon, hogy egy szabad és a múlt árnyaitól mentes életet élhessünk.

(kép forrása: Facebook, Alexandra Könyvszalon)

Orvos – Tóth Noémi a következőképpen ír erről könyvében:

„Amikor elkezdjük kutatni elakadásaink, szorongásaink, elhibázott párkapcsolataink, ismétlődő kudarcaink okát, gyakran kiderül, hogy saját életünk történései nem adnak megfelelő magyarázatot. Ilyenkor érdemes a tágabb perspektívát is megvizsgálni, és szüleink, nagyszüleink vagy akár a még korábbi generációk életeseményeit is feltárni.

A legtöbb esetben döbbenten tapasztaljuk majd - amit a modern kutatások eredményei is igazolnak -, hogy felmenőink traumái, feldolgozatlan félelmei, kapcsolati törései még a halálukkal sem enyésznek el, hanem bennünk élnek tovább. Az egykori háborús üldöztetés a mi életünkben depresszió formájában jelentkezik, a kitelepítés traumája állandó bizalmatlanságban, az árván maradt dédmama kötődési vesztesége párkapcsolati kudarcokban, az öngyilkos nagypapa eltitkolt története pánikzavarban - hogy csak néhány lehetséges példát említsek.

Számomra ma már egyértelmű, hogy egyetlen ember sorsa sem érthető meg transzgenerációs szemlélet nélkül. Ha szeretnénk megszabadulni kínzó tüneteinktől, vagy megváltoztatni zavaró viselkedési és érzelmi mintáinkat, fel kell tárnunk családunk múltját.” Könyvében rávilágít többek között arra, hogy milyen hatásai vannak a testvérsorrendnek, annak, ha nemvárt-, helyettesítő-, vagy funkciógyerek az illető, valamint annak romboló hatására, mikor másnemű gyereket szerettek volna a szülők.

Traumák kialakulása:

Mikor fenyegetettség ér minket, automatikusan bekapcsol a szimpatikus idegrendszerünk és vészreakcióval (fight or flight) reagál az eseményekre, melyben az egyik út az, hogy harcolunk a másik pedig, hogy elmenekülünk. Mikor egyik sem lehetséges és tehetetlenül, kiszolgáltatottan benne ragadunk a szituációban, úgy érezzük, kicsúszik a lábunk alól a talaj és elveszítjük a kontrollt. Nos, ezekben a beszorult állapotokban alakulnak ki a traumás reakciók, mikor az addig ismerős és biztonságos világ egyszerre a darabjaira hullik. Nemcsak a világkép,
hanem az énkép is darabokra esik szét. „Miért történt ez meg velem? Ezután hogyan tekintsek magamra?” - kérdezzük ilyenkor sokszor magunktól. Ilyenkor a legfontosabb, ami eltörik, az a biztonságérzet. Mivel a személy nem tudja, hogy mi fog történni a következő percekben, egy folyamatos készenléti állapot áll fenn. Az ember, stresszhormonszintje tartósan megemelkedik, viszont ez az állapot egy idő után nagyon kimerítő tud lenni a test és lélek számára, és számos betegség eredőjeként tartják számon. Hogy a helyzet tartósságát szemléltessem, a traumát nagyon jól le lehet írni a következő mondattal: „Attól, hogy valaminek vége van, még nem múlik el.” Ha a felszínen már múlni is látszanak az egykori sebek nyomai, sajnos a mélyben hosszú időn át ott rejtőznek és sokszor apró, jelentéktelen dolog kellenek ahhoz csak, hogy újra feléledjenek a múlt démonai.

Hogyan adjuk át traumáinkat a következő generációnak?

Ahogy már előbb említettem, a tartós fenyegetettségi állapot káros változásokat eredményezhet az emberi testben. Nemcsak a mellékvese megnagyobbodásával kell számolnunk ilyen esetben, hanem sajnos a stresszhormonok idegrendszerre történő hatásaival is, melyek szerkezeti változásokat is előidézhetnek az agyban. Ezek a változások a gének útján öröklődnek tovább a következő generációnak. Mindebből következik, hogy a fájdalom, a rettegés és szenvedés mintázatai tehát azokban a leszármazottakban is felbukkannak, akik nem is voltak részesei az eseményeknek. Az elmélet bizonyítást nyert egy 2014-ben, a Nature Neuroscience c. folyóiratban megjelenő tanulmány által. Eszerint az élmények biokémiai üzenetekké transzformálódva alakítják át nemcsak az érintettek, hanem utódaik idegrendszerének működését is. Az epigenetika adhat magyarázatot erre a jelenségre, mely azt vizsgálja, hogy a környezeti hatások milyen molekuláris változásokat idéznek elő az utódok génkifejeződéseiben.

(kép forrása: Piyabay)

Koragyermekkori hatások

Egy gyerek idegrendszerének fejlődésénél fontos szerepet játszik a tapasztalatfüggő érés. Ez azt jelenti, hogy minden, ami a gyermekkel érzelmileg és fizikailag történik hatással lesz idegrendszere fejlődésére, befolyásolja agyának kialakulását. Az élet legkorábbi fázisában, a perinatális korban a baba és az anya egy közös pszichoszomatikus világban, úgynevezett egységvalóságban él. Ezért az anya érzelmi folyamatai rendkívüli jelentőséggel bírnak ebben a korban és befolyásolják a magzat biokémiai folyamatait. A szülő érzelmi állapota (és nem a szándéka) formálja a gyermek érzelmi működését, beleértve az idegrendszer fejlődését is.

Az élet korai időszakában tartós és intenzív stresszhormonok hatására a frontális lebeny nem fejlődik ki normálisan és nem lesz képes később az érzelemszabályozó funkcióját betölteni, mely később a személy életében érzelmei kontrollálhatatlanságában, impulzuskontrollzavarokban nyilvánulhat meg. Az ilyen egyéneket jelentéktelen események is kibillentik egyensúlyi állapotukból és extrém érzelmi reakcióval reagálnak rájuk. A korai
években az anya feladata, hogy elbírja gyermekének feszültségeit és megnyugtassa őt. Viszont egy érzelemszabályozásban sérült anya nem lesz képes erre, mert nem tapasztalta meg, hogyan kell. Így továbbadva ezt a mintát, a gyermeke sem lesz képes később megnyugtatni önmagát és elvész a biztonságérzet, melyre az egészséges fejlődéshez szükség van. Orvos-Tóth Noémi így ír erről könyvében: „Vegyünk most észre egy nagyon fontos dolgot! Akinél nem alakult ki az önkontroll képessége, aki nem vált képessé indulatai szabályozására, az szülőként is tehetetlen lesz, amikor gyermeke feszültségeit kellene csillapítania. Ilyenkor gyakran nem marad más eszköze, mint visszanyúlni a saját gyerekkori mintáihoz, ezért ingerülten vagy agresszívan reagál. Az érzelmek, az
indulatok így tudnak gátak nélkül hömpölyögni generációkon át.”

Kötődési minták

A korai életévekben rendkívül fontos a kisgyermek érzelmeinek tükrözése és megértése, így válik képessé később megérteni és szabályozni őket. Ha ez a tükör sérül, később nehézségei lesznek a személynek érzelmei felismerésében és megélésében. És mivel a tükrözés hiánya/sérülése miatt nem jött létre az egymásrahangolódás élménye az anyával, későbbi kapcsolataiban is nagy valószínűséggel megjelenik a másik személyre hangolódás képtelensége, valamint a beleérzőképesség hiánya. Ideális esetben - a megfelelő tükrözési folyamatok mellett – a kisgyermek később biztonságosan kötődő felnőtté válik, aki könnyen közel tud engedni másokat, ugyanakkor nem éli meg egy kapcsolat elvesztését hihetetlen csapásként, hiszen egyedül is jól érzi magát, bízik önmagában és szociális képességeiben. Ezzel szemben a nem megfelelő tükrözés és egymásrahangolódás a nem biztonságos kötődési minták kialakulását eredményezheti (szorongó ambivalens, a szorongó elkerülő és dezorganizált).

Családi történetek

A sejtszintű, biológiai változásokon kívül fontos szerepet játszanak hiedelemrendszerünk kialakulásában a családunk történetei, melyeket generációról generációra adunk át. Ugyanis ezek a közös történetekből fakadó „tanulságok és bölcsességek” fogják meghatározni azt, hogyan viszonyulunk a körülöttünk lévő valósághoz, mennyire merünk megbízni tágabb környezetünkben. Előhangolnak bennünket arra, hogy egy izgalmas megismerésre méltó, vagy épphogy veszélyes, félelmetes és kiszámíthatatlan helynek tekintjük-e a világot.

Összegzésként elmondható, hogy amíg a múlt feltáratlanul marad, nekünk sincs más lehetőségünk, mint tehetetlenül elviselni az örökölt mintákat. Pedig az élet sokkal nagyobb játéktérrel szolgál számunkra, mint azt valaha is gondolnánk. Ezért nagyon fontos, hogy megismerjük családi múltunk történeteit és mint egy puzzle-t, összerakjuk a darabkákat.

Végezetül Szondi Lipót által kidolgozott Sorsanalízis elméletével szeretném zárni az írásomat.
Szondi úgy vélte, sorsunk valójában nem más, mint választásaink végeláthatatlan sora: választunk magunknak párt, barátot, foglalkozást, de betegséget, sőt halált is. Úgy gondolta, hogy e döntéseinket egy láthatatlan erő, a családi tudattalan irányítja. Szerinte őseink sokféle sorslehetőséget kínálnak fel számunkra, melyek közül mi magunk választunk, hogy mire mondunk igent és mit utasítunk el. Ám ahhoz, hogy ezt tudatosan és szabadon tehessük, elő kell hívnunk a mélyből családi örökségeinket és ennek a tudásnak a birtokában dönteni arról,
hogy mit szeretnénk továbbvinni és mit engedünk el. Sorsunkat a maga teljességében csak a családtörténetünk, a transzgenerációs örökségeink feltárásával érthetjük meg, csak így vehetjük kezünkbe életünk kormányzását.
Érdekes utazás volt számomra ez a téma és a hozzá kapcsolódó könyvek. Érdemes lehet egy
genogramot készíteni a családtörténetről, hogy lássuk az összefüggéseket (lejjebb linkelek az elkészítéséhez oldalakat). Mindenkit arra bátorítanék, hogy tárja fel családja múltját, mely elvezethet egy mélyebb megértéshez önmagunkkal és sorsunkkal kapcsolatban.

További érdekességek, hasznos linkek a témában:

https://hu.sainte-anastasie.org/articles/psicologaclnica/cmo-hacer-un-genograma-en-psicoterapia.html
https://ezonetwork.ru/hu/family/how-to-make-a-genogram-psychological-examination-ofthe-family-as-a-whole.html
Felhasznált irodalom:
Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors - Családi sebek és a gyógyulás útjai
Szondi Lipót: Ember és sors

Szerző: Nagy Judit Krisztina