Illyés360

Mindennapi függőségeink

2019. március 13. - Meccéspontok

Február 15-én a Lurdy Mozi megtelt érdeklődő közönséggel: az este folyamán Zacher Gábor tartott előadást, Mindennapi függőségeink címmel.
received_273348046890981.jpeg

Zacher Gábor hazánk elismert főorvosa, toxikológusa, címzetes egyetemi docense, valamint 2018. augusztus 31-ig a Honvédkórház Sürgősségi Betegellátó Centrumának vezetője.

A toxikológus humorral töltve tért ki a függőségek típusaira, és az azzal kapcsolatos kérdéskörökre, mindezt személyes élményei megosztásával fűszerezte. Cikkemben kitérnék néhány érdekességre.

Zacher Gábor az előadását a függőség definiálásával kezdte, hiszen sokat vitatott téma, hogy ki az, aki annak tekinthető. Általánosságban elmondható, hogy nem a szer vagy eszköz használatának gyakorisága (vagy éppen idejének hosszúsága) a döntő tényező, hanem sokkal inkább a hiányérzet, ami akkor keletkezik a személyekben, amikor egy ideig nem tud hozzáférni az adott dologhoz, elvonási tünetei lesznek, és akkor is csak az adott dolog jár a fejében, amikor éppen mással foglalkozik. A függőség igen gyakran a társas kapcsolatok minőségének romlásához vezet, a leszokás pedig általában „csak” egy erős elhatározás kérdése. A következő diagramon az  látható, hogy kontinensenként mely drogok okozzák a legtöbb problémát.

received_159010965015317.png Forrás: KSH

Sokan nem is gondolnák, hogy mekkora teret hódított Magyarországon is a gyógyszerfüggőség. Ezek közül a leggyakoribb a hashajtó, az orrcsepp és a nyugtató használata. Nagyon gyakori még a dohányzáshoz és az alkoholhoz fűződő függőség: hazánknál nagyobb alkoholfogyasztás csak Fehéroroszországban, Moldovában, Litvániában, Oroszországban, Romániában, Ukrajnában és Andorrában van.

15 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy az mobiltelefonok és az internet használatának mennyisége ilyen értékeket ér majd el. Ha körülnézünk, láthatjuk, hogy a tömegközlekedési eszközökön kevesen olvasnak könyvet, a háztartásokban is egyre kevesebb található ezekből a tárgyakból. A könyvek helyét is átvette az internet: pár kattintással hozzáférhetünk kedvenc szerzőink műveihez. A nagy kérdés, hogy vajon idővel teljesen eltűnnek majd a könyvek és csak a gyűjtők kiváltásai lesznek?

received_627733844322806.jpeg

Az internetfüggőség jellemzően kamaszkorban kezdődik, hiszen a fiatalok ekkor keresik identitásukat, ekkor próbálnak megfelelni kortársaiknak, és teljesen beilleszkedni egy-egy adott közösségbe. Sokan különböző online szerepjátékok miatt válnak függővé, hiszen ott beleélhetik magukat egy más világba, egy másik karakterré változhatnak, így elmenekülhetnek az iskola által támasztott követelmények, a kortársaik nyomása vagy a családi konfliktusok elől. A közösségi oldalakon is mindig történik valami, és ahhoz, hogy képben legyenek, folyamatosan elérhetőnek kell lenni, ami egy idő után az élet természetes és szerves részét képezi, teljesen megszokottá válik.

 Az internet a rengeteg lehetőségen túl (kapcsolattartás, információk gyors beszerzése, munka megkönnyítése, csak hogy párat megemlítsünk…) további veszélyeket is hordozhat: a különböző internetes kihívások miatt számos haláleset történt. Nemrégiben hódított tered a hírhedt Momo és a Blue Whale kihívás, melyeknek keretein belül különböző, egyre súlyosabb kimenetelű feladatokat kellett végrehajtani a résztvevőknek. A legutolsó ilyen maga az öngyilkosság volt.

További veszély lehet a sleep texting, melynek során úgy válaszolunk egy-egy üzenetre, hogy nem ébredünk fel közben. Számos kellemetlenséghez vezethetnek az így elküldött üzenetek, nem beszélve arról, hogy emlékezni sem fogunk arra, hogy elküldtünk valamit az éjjel.

Az ilyen eseteket megelőzendő, nem árt meghúzni a határokat arra vonatkozólag, hogy mikor nem használjuk a készülékeinket, és tisztázni, mennyi a szükségszerű internethasználat időtartama, és mennyi az, amikor csak nézelődünk a neten cél nélkül.

Szintén nemrég kialakult függőség típus a sorozatfüggőség, hiszen már nem kell napokat vagy heteket, hónapokat várnunk arra, hogy a következő részt leadják a TV-ben, online megnézhetjük az egész évadot akár egyetlen este alatt. Nagy teret hódítanak a szappanoperák is, ez főleg a szegényebb társadalmi rétegek körében népszerű, hiszen munkából hazatérve, fáradtan szívesebben nézik az emberek a látványos, kellemes helyszíneken zajló változatos eseményeket.

Az evészavarok viszont már régóta jelen vannak az emberek életében, manapság egyre jobban előtérbe kerül ez a terület. Az ételfüggőség hátterében is számos dolog állhat, sokáig a szomorúsághoz és feszültséghez kötötték a kizárólag lelki okok miatti túlevést, ám az történhet akkor is, ha boldogok vagyunk, vagy épp unatkozunk.

Ma már azt is tudjuk, hogy a genetika csupán 50%-ban felelős a függőségre való hajlamokért, és a szociális mintának legalább ugyanannyi szerepe van a kialakulásukban. Hajlamosító tényezők lehetnek még többek között a nehéz gyermekkor, a szülők hiánya, gyermekkori viselkedészavarok, beilleszkedési nehézségek, gyermekkori neurotikus tünetek, kisebbségi érzések és a karakterfejlődés zavarai is.

A függőség mindazonáltal kellő odafigyeléssel megelőzhető és kontrollálható, csak meg kell találnunk a tolerálható és a kóros állapotok közti különbséget és aszerint cselekedni.
freedom.jpg

Írta: Zách Boglárka (ELTE Illyés Sándor Szakkollégium)

A bejegyzés trackback címe:

https://illyes360.blog.hu/api/trackback/id/tr5914686140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása